Az elmúlt 2 évem

Mi történt velem azóta, hogy kiléptem a multilétből?

A személyes történetem, ami nem egy karrierösszefoglaló.

Két éve döntöttem

Két éve ilyenkor döntöttem el, hogy nem akarom multilétben folytatni a karrieremet. Olyat szeretnék csinálni, aminek 100% értelmét látom. Ahol akkor, és az történik, amit helyesnek tartok.

Az első projekt

3 hónap alatt megszületett

2 éve, 3 hónap alatt megcsináltam a glfree.hu-t. Azzal a céllal, hogy a hozzám hasonlóan gluténmentes életet élőknek segítsek abban, hogy mivel is állnak szemben, és hogyan tudnak maguknak segíteni.

Közben mindent megtanultam

🎨 Canva

Designtól a közösségi médiáig – mindent magam készítettem.

🌐 Elementor

A honlapfejlesztés nagy kedvence. Pixel by pixel, saját kezűleg.

😊 AI

Munkáim során is rendszeresen használom és magánemberként is.

Munka-szerelemgyerek

„Csodálatos 3 hónap volt. Gyakorlatilag csak tanultam, csak terveztem, csak csinosítgattam az első saját munka-szerelemgyerekemet."

Mint utólag kiderült, ezt az érzést annyira szeretem, hogy azóta sem tudok leállni. Valamit mindig „építenem” kell.

Aztán jött a kérdés

Nem sok idő kellett, mire rájöttem: vagy én csinálok valamit rosszul, vagy tényleg a magyar társadalom ilyen tartalomért nem tud, vagy nem akar fizetni.

Jött az:

😶 Apátia

😔 Elkeseredés

🪩 Önostorozás

És akkor beindult

„Az apátiát követően elkezdtek záporozni az ötleteim."

Eldöntöttem: mindent magam csinálok. Mindent megcsinálok, amiben hiszek, amit jónak tartok.

Láthatóvá tettem, amit csinálok

Megszületett a soulframe.hu. Összeszedtem azokat a munkákat és projekteket, amiket csináltam.

Marketing

Kommunikáció

AI-val megtámogatott platform

És még ezt is

Formok

Megtanultam profi online űrlapokat, regisztrációs felületeket készíteni.

Domain kötés

Domain neveket platformokhoz kötni – ami elsőre misztikusnak tűnt, ma már rutinfeladat.

Mindent magam

Egyre jobban élveztem, hogy minden darabot én rakok össze saját kezűleg.

Valami nem hagyott békén

Ahogy találkozom emberekkel, folyamatosan meglátom bennük a csodát. A tehetséget. A különlegességet. Azt, amit ők maguk talán már rég nem látnak, vagy legtöbbször soha nem is láttak magukban.

És amikor kimondtam…

„Akikkel olyan volt a viszony, elmondtam, mit látok bennük. A legtöbbször megdöbbenés fogadott. Majd egy nagyon hangos AHA."

Én meg csak úsztam magamban a boldogságtól: „Na ugye, látom én."

Új projekt

Ebből lett a SoulScan

Csináltam neki egy kis birodalmat a soulscan.hu alatt.

Hátha egyszer rátalál valaki, akinek szüksége van erre az AHA élményre.

Én várok. Mert tudom, van értelme.

Láthatóság másoknak

Kitaláltam, mi lenne, ha segítenék alkotóknak és szolgáltatóknak, akiknek nincs honlapjuk vagy social media jelenlétük.

A goodone.hu-n láthatóságot adok nekik. És már vannak első sikereim.

Volt egy nehéz pont is

„Elkapott a hormonális változás szele. Megtapasztalhattam, milyen szeretet nélkül élni pár napot."

Nagyon megviselt. De részévé vált annak, amit ma tudok magamról.

És ebből született valami

Leírtam mindent. Amit átéltem. Amit jól csináltam. Amit másként csinálnék.

És lett egy anonim blogom.

Mit tanultam ez alatt?

📚 Tanulás

Életemben nem tanultam ennyit. Minden nap új volt.

😰 Aggódás

Életemben nem aggódtam ennyit. Minden döntésemet én viseltem, én tehettem róla, súlya megvolt.

Az AI

Használni tanultam

Megtanultam, hogyan használjam az AI-t hatékonyan – hogyan tudok vele dolgozni.

Egymással is

Megtanultam, hogyan lehet AI-kat egymással „beszéltetni", láncba fűzni. Egyikkel megíratom a másik promptját.

Brutálisan tud segíteni

Nemcsak munkában, de magánéletben is hihetetlenül tud segíteni.

Egy személyes pillanat

„Volt egy pont - a hormonális megborulásom 3. napján - , amikor már nem bírtam magammal. Írtam a »csicska GPT-nek«. 5 kérdés. 5 válasz. És stabilizált."

Nem szégyellem. Sőt – meglepett, milyen hatékonyan és tűpontosan tud segíteni jól feltett kérdésekkel és javaslatokkal, hogy mit próbáljak ki.

Social media

Megtanultam a social media bugyrait. TikTok-ozás is megy – nem csak fogyasztóként, hanem alkotóként is.

Oké, a lányomat nem überelem 😊 – de közeledek.

Egy új világ

Megismertem a techno világ egy különleges szegmensét (hard/minimal/dark/industrial/melodic/psy - sokféleképpen tagelik).

Perverz szórakozásként járok utána, hogy melyik DJ és kiadó mit csinál, kivel van jóban, hol lép fel, hogyan építi a karrierjét, milyen különlegességei vannak.

Ebben persze Dávid adja az első jelet, ő a leggyakrabban a főkolompos, én utána csak „spoinkodok” (ahogy én hívom), és keresem az összefüggéseket, érdekességeket.

Figyelem. Élvezem. Elemzem. - Ez is én vagyok.

És közben…

„Dávid lett az 50-es éveimre a tökéletes társam, a legjobb barátom, a legkülönlegesebb szerelmem, a legizgalmasabb gengszter-társam."

A gyerekeim

Egyre mélyebb kapcsolatok. Egyre több önállóság.

És néha csak ülök, és hallgatom őket, hogy miket gondolnak a világról.

Ez az egyik legjobb dolog, ami az elmúlt 2 évben történt velem.

Egy teljesen új irány

Természetes anyagokból csinálok otthon, meg persze a barátaimnak és aki kér belőle. Egyrészt szórakoztat, hogy pár összetevőből miket lehet csinálni. Másrészt mindegyik évezredekkel jobb mint a bolti, adalékanyagokkal teli társaik, másrészt lényegesen olcsóbbak is.

Mosószer
Körülbelül 3 éve csak saját készításű mosószert használok (mosószappan, szódabikatbóna, mosószóda és vízzel)

Öblítő
Kicsit több mint 2 éve kezdtem el. Citromsav és víz. Ennyi a recept. Én mondjuk egy kis mosószert azért teszek bele (tatszik, hogy színe lesz és minimálisan illata is)

Folttisztító
A legnagyobb "flash". Nem kell többé Vanisht-t venni milliárdokért. Mosószóda, szódabikarbóna és borax van benne. A dobba teszek 1 evőkanálnyit. Főleg a fehér ruhákhoz, ágyneműkhöz, törülküzőkhoz, takarókhoz, párnákhoz. Zseniális!

Krémek
Akik ismernek, tudják, hogy gyerekkorom óta ekcémás vagyok. A saját készítésű zsályás krémem elmúlasztotta. És nem csak az én búrproblémámra jó. Egyik barátnúmnek is segített. Sőt a kutyáim száraz orrára, könyükére is működik.

Gyertya
Azt hittem, ez aztán bonyolult lesz. Hát nem. Szójavisza, kókuszviasz, illóolaj (meg persze kanóc) és kész. Más ám az illata. És nincssen semmi mérgező anyag benne.

És működik. Minden egyes darab saját kezűleg, magamnak, meg persze adok mindig próbaképpen a barátaimnak is (akik szívesen kipróbálják).

Most így élek

🏡 Otthon dolgozom

Kutyáim nagy örömére.

🕑 Jelen vagyok minden pillanatban

Nyugodtan elmegyek a fiaimért, amikor vége az iskolának. Ez nem kis dolog. Most értékelem csak igazán.

Amit magamról megtanultam

Építeni szeretek.
Létrehozni - from scratch.

Ez az, ami igazán én vagyok. Nem a titulus. Nem a cég neve a névjegyen. Az alkotás maga.

És a realitás

Nem keresek még annyit, mint korábban.

De megtanultam: lesz majd valahogy.

És mindig lett.

Milyen volt ez a 2 év?

Csodálatos.

Tanulás

Építés

Élet

Ha megszólított

Ha úgy érzed, valamiben tudok neked segíteni, szólj nyugodtan. Szívesen beszélgetek veled az alábbi témákról, vagy persze bármiről.

Ha magadra szeretnél rálátni – és szeretnél egy hangos "aha" pillanatot.

Ha láthatóvá válnál – online jelenlét, marketing, kommunikáció.

Házi vonal

Szivesen adok neked próbaképpen a természetes anyagokból készült mosószerből/ öblítőból/ folttisztítóból/ krémből/ gyertyából. Hátha kedvet kapsz és TE is csinálsz majd magadnak.